Magamról

Ez már egy második verzió magamról a weboldalamon.
7 év után frissítésre vágytam e tekintetben is.
Ahogy a Three in One Concepts módszeréről is írtam egy új bejegyzést az előző mellé.

Sokat gondolkodom… mi dolgom a világban?
Kemény Ildikó Andrea mi végre született, oda ahova, olyannak, amilyennek, miért kellett átélnie, amiket átélt? Igyekszem objektíven végignézni az életem történésein.

Kemény Ildikó Andrea
Fotó: Szalay Mona

Születésemtől kezdődően, nagyon sokat voltam kórházban betegként.
Átéltem milyen a testi-lelki fájdalom, kiszolgáltatottság, kétségbeesettség.
Azt gondolom erre azért volt szükség, hogy együttérzéssel, empátiával tudjak jelen lenni a hozzám fordulók mellett.

Sokféle egészségügyi intézményben fordultam meg, otthon érzem maga ebben a közegben. Az is lehetett volna a saját élményeim következménye, hogy irtózom a kórháztól, a rendelőktől, a betegektől, de nem így történt, hanem pont ellenkezőleg! Nem volt kérdés, hogy egészségügyi szakközépiskolába, majd főiskolára megyek, ápolónőnek tanulok.
A tanulmányaim alatt sosem az úgynevezett szaktantárgyak álltak közel a szívemhez.
Azokat is megtanultam, tudtam, de igazán a lélektan, a szociológia, filozófia, etika érdekeltek. A szakdolgozataimat is e témákban írtam.
Viszont a szakmai fejlődésem is a lehető legjobban alakult…

A főiskola után szakoktatóként kezdtem el dolgozni, egy kórházban.
A betegágy mellett együtt tanultunk a különböző iskolákból gyakorlatra érkezőkkel.
Ennél jobb megalapozást nem is kaphattam volna ápolónőként. Hiszen tanítva a lehet legjobban tanulni, a legszakszerűbben elsajátítani a szakma fortélyait.
Majd az intenzív terápia felé sodort a sorsom.
Ez az a területe az orvoslásnak, ahol a legszélesebb körű tudást, gyakorlatot lehet megszerezni az emberi test működéséről, betegségeiről, gyógymódjairól.
Hozzávetőlegesen 16 év az intenzív klinikán, sok mindenre megtanított.
Rengeteget láttam, tapasztaltam, „tapintottam” az emberi test és lélek működéséről.
Nem csak a betegek, hanem a dolgozók, a kollégáim, saját magam kapcsán is.
Mi lesz az emberrel, ha beteg? Mi lesz az emberrel, ha egészségügyi dolgozó?

Másodállásaim, egyéb munkáim alkalmával betekintést nyertem a hospice ellátásba, a házi beteg ápolásba is.
A fentiekre rátekintve, nekem úgy tűnik dolgom van a betegekkel való foglalkozás területén.

Az ápolónői munkám mellett 2007-ben elindult egy másik út.
Személyes testi-lelki nehézségeim miatt kineziológushoz kezdtem el járni.
Rengeteget segített, hogy rálássak magamra, a velem történtekre és hogy ezeken változtatni is tudjak. 2009-ben el kezdtem tanulni is a módszert, egy másik bejegyzésben részletezem ezt.

Számomra az emberi testről való tudásom mellé, ezáltal kapcsolódott a lélek világának egyre szélesebb körű megértése. Annak tapasztalása, hogyan jelennek meg a nem tudatosított, feldolgozatlan érzéseink a testi működéseinkben.
Hiszek a Three in One Concepts módszerében azóta is. Hiszen tapasztalom magamon és másokon is az áldásos eredményét testi-lelki szinten, valamint az életvezetés területén is.

A kineziológia, az én meglátásom szerint, az emberi fejlődési út hatékony kísérője.
Nagyon nagy örömöt okoz számomra ennek részese lenni!
Követni, ahogy egy ember egyre közelebb kerül önmagához, látni ahogy megtalálja a saját útját.

2013-ban került az életembe az antropozófus gyógyászat.
Elvégeztem az Antromedicart Egyesület, 3 éves Antropozófus gyógyász képzését.
Számomra az antropozófia, amit Rudolf Steiner hozott a világba, egy mindent átfogó, kimeríthetetlen forrása a világ, és benne az ember megismerésének.
Kimeríthetetlen.
Az én tudásomat így tudnám ábrázolni képben: a jéghegy csúcsán, a hósipka legtetején egy hópehely, ami pillanatok alatt el is olvadhat…
Igyekszem azonban egyre jobban átélni az antropozófia igazságát az életemben, a munkáimban.

Erről eszembe jut, egy kamaszkori élményem.
A vallásról, hitről, istenről lehetett szó valamelyik órán.
Az egyik osztálytársam egyszer csak hátrafordult a padban, és megkérdezte:
Te hiszel istenben?
Gondolkodás nélkül válaszoltam ezt:
Én az emberben hiszek.
Istennel kapcsolatban tele voltam kérdésekkel. Azonban azt már akkor is éreztem, hogy van az emberben valami erő, ami megismerésre, kibontásra, megnyilatkozásra vár.
Az életemre rátekintve, úgy érzem ez a dolgom.
Ezt a fejlődési utat saját magamban járni, és másokban is kísérni, a tudásaim, tapasztalataim, de leginkább az érdeklődésem által.

Mert engem az ember érdekel.