Miért éppen pillangó?

A természet egyik csodálatos lénye a pillangó!
A metamorfózist, az átalakulás képességének bennünk rejlő lehetőségét szimbolizálja számunkra.

A pillangó hernyóként éli élete első szakaszát. Látszólag elégedett lassú, a földön csúszómászó állapotában. De aztán elfogja egy érdekes, megmagyarázhatatlan vágy, ami belé van “programozva” és elkezdi magát előkészíteni – mint egy múmiát – hernyó életének “halálára”. “Feladja” addigi életének minden meggyőződését, szokását, tulajdonságát, paradigmáját, és kockáztat. Vakon elfogadja a számára ismeretlen, elképzelhetetlen jövőt, a “halált”, az átmenet tehetetlenségét, bizonytalanságát.
És a hernyó “meghal”.
Mint hernyó megszűnik létezni.

Tetszhalálának folyamata során valami furcsa ragacsos, bebugyolált masszává válik a saját maga által készített koporsójában, illetve méhében.
Aztán egy csodálatos metamorfózis és feltámadás következik, az átalakult, színeváltozott hernyó úgymond harmadnap átlényegülve feltámad és gyönyörűséges, könnyed pillangóvá válik. Szárnyal! Messze magasan a földhözragadt, nehézkes, lassú mivolta felett.
Elhagyta a földet, földhözkötöttségét, a hernyó paradigmáit, korlátait, kötöttségeit, tehetetlenségét, rövidtávú, szűk körű perspektíváját, és felszabadult.

Néha elgondolkozom a pillangó metamorfózisán…

Ha meg tudnánk a pillangót kérdezni, hogy megérte-e neki a kockázat, a bizonytalanság, az ismeretlentől való félelem, a napokig tartó tehetetlenség a “koporsóban”, azért, hogy most pillangó lehessen régi hernyó mivolta helyett: nekem az az érzésem, hogy válasza egyértelműen lelkes igen lenne, mert a természet mindig igent mond az életre, a fejlődésre, a megújulásra, a feltámadásra.

De nézzük tovább a pillangó történetét: miután az eksztatikus pillangó ráébredt csodálatos új, felszabadult állapotára, gyorsan ide-oda repkedett, hogy a többi hernyót megkeresse, elmondja nekik a jó hírt, és megtanítsa nekik, hogyan tudnának ők is pillangókká válni.
Addig ugyanis a hernyók gyakran panaszkodtak egymásnak, hogy oly nehéz az életük, hogy mind többet kell küszködniük, mégsem viszik semmire. Így biztos volt benne a kis pillangó, hogy örülni fognak a jó hírnek.

De nagy szomorúságára nem így történt!
Egyesek beképzeltséggel vádolták. Mások kritizálták, mert magasabb státuszt ért el és elhagyta őket, egyesek őrültnek nevezték, és figyelmeztették, hogy meg fogja bánni és le fog bukni. Néhányan pedig azt mondták, hogy ők eddig is jól megvoltak, és ezután is hernyók maradnak.
A kis pillangó szomorúan elszállt. De egy kis hernyó hallgatott és gondolkozott…
Aztán egy szép napon elfogta őt is egy furcsa vágy.

Talált magának egy jó ágat, és dobogó szívvel elkezdte bebugyolálni magát. Olyan érzése volt, mintha megszűnne létezni… De egy rövid idő múlva valami csodálatos dolog történt…

Enüd McGiffert Elixír magazinban megjelent cikkéből