Igen vannak :-)
Szerintem nem csak nekem… legalábbis remélem :-)
Többféle van… szám szerint három, kineziológia tanfolyamokon is tanultunk róluk.
Különösen akkor van nagy zaj a fejemben, ha valami jelentőségteljes dolog történik az életemben.
Kezdem a legkedvesebbel. Őt olyan jó hallani!
Beburkol, felemel, simogat, elringat, megnyugtat.
Csendes, szelíd, magabiztos, támogató:
„Nyugi, minden rendben van, minden rendben lesz!”
„Jó gondolat igen, tedd ezt!”
„Igen, ez a jó út számodra!”
„Jól érzed igen, hallgass csak a megérzéseidre!”
„Meg tudod csinálni, bízom benned!”
Ő a belső hangom, vagy hívhatjuk a magasabb/felsőbb/isteni énem hangjának.
Szeretet, gyengédség, elfogadás, bátorítás, hit árad a szavaiból.
Ezzel pont ellentétes állásponton van a következő szereplő hangja.
Gúzsba köt, ijesztget, kritizál, ostoroz, visszahúz:
„Ne tedd!”
„Úgysem vagy rá képes!”
„Úgysem sikerülhet!”
„Kudarcot fogsz vallani!”
Ő az úgynevezett hitrendszerünk hangja.
Az életünk során szerzett fájdalmas tapasztalatok alapján ítél.
Fél, nem mer cselekedni, lépni, változtatni.
Nem hisz bennem.
A harmadik hang – én úgy tapasztalom – életünk sorsdöntő helyzeteiben húzza be a féket.
Megakadályozza – vagy legalábbis megpróbálja – hogy elérjük a sikert, amire egyébként predesztinálva vagyunk, ami a kiteljesedésünket szolgálná.
Szintén régi tapasztalatok alapján teszi ezt.
Valamelyik ősünk pórul járt hasonló helyzetben. Nagy reményekkel nekiindult egy sikeresnek vélt vállalkozásnak, de nem jól sült el. Nagyon nem jól!
Csőd, nyomorúság, betegség, vagy akár halál is lehetett anno a következmény.
Az ő hangja:
„Mi lesz, ha sikerül?!”
„Vigyázz, megint nagyon rosszul fogsz járni!”
„Kihasználnak, megaláznak, becsapnak, tönkretesznek, elárulnak!”
Ha azt mondtam a belső hangomra, hogy hisz bennem, a hitrendszeremre pedig, hogy épp ellenkezőleg, akkor a fent jellemzett generációs figyelmeztetést úgy fogalmaznám meg, hogy az adott körülményekben, helyzetekben, emberekben nem bízik, azoktól akar engem megvédeni.
Ha az első hangot kellene megszemélyesítenem, olyan mintha valaki a tenyerén hordozna, felemelne.
A másodikat egy kötéllel a kezében látom. Hol gúzsba köt, hol ostoroz vele.
A harmadik pedig térdre rogy előttem, a lábaimat átszorítva, sírva könyörög, hogy ne rohanjak a vesztembe.
Az ő szavait hallván a legapróbb lépés is – életem kiteljesítése felé – óriási nehézséggel, már-már halálfélelemmel jár.
Hogy melyikre hallgatok?!
Mindegyiket hallom, változó intenzitással.
Hol az egyik erősödik fel, hol a másik, vagy harmadik.
Nem tudom teljesen elhallgattatni sem a hitrendszerem félelmeit, sem a generációs ősöm figyelmeztetéseit.
Talán nem is ez a cél, talán mindegyikükre szükség van.
A lényeg az lehet, hogy tudatosodjon bennem, hogy éppen kinek a hangját hallom.
A belső hangom felé hálát érzek, hogy velem van, vezet, bátorít.
Ő segít abban is, hogy a hitrendszeremet megértsem ha fél, hiszen visszagondolva, minden oka megvan rá.
Általa a generációs ősöm rettegését is akceptálni tudom, miközben igyekszem biztosítani arról, hogy ez már nem az a helyzet, nem vagyok életveszélyben.
Igyekszem nem elmerülni a múlt fájdalmaiban, hanem tudatosítva azokat, bátran cselekedni a jelenben, hogy megvalósulhasson az általam áhított jövő.
Ha ez nem megy, segítséget kérek!
„Ez hozzátartozik ahhoz, amit ebben az időben meg kell tanulnom:
– tisztán, bizalomból élni, létbiztonság nélkül
– bizalommal a mindig jelenlévő szellemi világ segítsége iránt.
Valóban ez ma nem megy másként, csak úgy ha bátorságom nem csökken.
Ehhez hozzátartozik akaratom nevelése, a felébredés keresése, belülről mindig… reggeltől-estig.”
Rudolf Steiner Odaadási-imájának ezzel a részletével kívánok minden kedves olvasónak belső fénnyel teli, békés karácsonyt!
…
Hamupipőke és a Bach-virágterápia »
« Ritmus