Mi is az a kineziológia?

A kineziológiának számos ága van. A közös bennük – amiből az elnevezésük is ered – hogy mindegyik az izomtesztelés módszerét használja.
Amit én alkalmazok az a Három az Egyben – Three In One Concepts, vagy az Egységes Agy – One Brain beszédes neveket viseli.

Egy holisztikus önismereti, személyiség- és képesség fejlesztő módszerről van szó.
Akiknek hálásak lehetünk a rendszer kidolgozásáért: Gordon Stokes, Daniel Whiteside és Candace Callaway.

A kineziológia célja a testünk és lelkünk egészséges működését akadályozó blokkok felkutatása és feloldása, ezáltal öngyógyító mechanizmusaink aktiválása, emberi fejlődésünk segítése. 

A One Brain megnevezés arra utal, hogy a hatékony működésünkhöz agyunk teljes kapacitására szükségünk van. A jobb és bal agyfélteke más-más funkciókkal bír, célunk hogy integráljuk ezeket. A bal agyféltekénkben található az úgynevezett Hitrendszerünk, mely átveszi az irányítást ha stresszben vagyunk. Ilyenkor szinte automatikusan a múlt fájdalmas tapasztalatai alapján cselekszünk, reakcióinkat már a félelem, a fájdalom, és a fájdalomtól való félelem motiválják. Amikor azonban oldjuk a stresszt, csökken az érzelmeink intenzitása, agyunk minden funkciója elérhető lesz, fokozódik a tudatosságunk, amely kreatív, intuitív megoldásokhoz vezet.

A kineziológiai oldás során tehát téves, félelem orientált programjainkat felismerjük, és átalakítjuk. Kialakul egy új érzelmi állapot, amely a szabad választás lehetőségét teremti meg számunkra.

A Three in One Concepts elnevezés arra utal, hogy a kineziológia az egész emberrel foglalkozik. Testi, lelki és szellemi szinten is feltárja a problémákat, végez korrekciókat, és eredményez pozitív változásokat.

A stresszoldás tudatosságunk mindhárom szintjén történik: tudatos, tudatalatti és testi szinten egyaránt. Nem csak arról van szó tehát, hogy hozzájutunk – értő beszélgetéssel és izomteszteléssel – a tudatos, illetve a tudatalattiba süllyedt információkhoz, hanem ez a módszer a testben tárolt élményekkel is dolgozik.

Ez az egyik legkülönlegesebb a kineziológiában, és ez adja számomra a legnagyobb felelősségérzetet a munkám során. Hiszen olyan területen járunk, ahol csak a legnagyobb szakszerűségnek, odafigyelésnek, gyengédségnek, tiszteletnek és alázatnak lehet helye.

Az oldások során 3 szinten: gondolkodásunk, érzelmi állapotunk, törekvéseink szintjén is változásokat tapasztalhatunk. Azt vehetjük észre, hogy hatékonyan viselkedünk azokban a szituációkban is, amik megoldása korábban a legnagyobb gondot okozta számunkra.

Az izomtesztelés módszere a gyakorlatban arról szól, hogy az oldás során a kineziológus kérdéseket tesz fel és/vagy érinti a test egy-egy pontját, miközben enyhe nyomást gyakorol a kliens kinyújtott karjára. A kar izmai – leggyakrabban a delta izmot használjuk a teszteléshez – a testben tárolt emlékek hatására “erősen tartó” vagy “elgyengülő” izomválaszt adnak. Az a kimondott szó vagy érintés, ami nem okoz számukra stressz, sőt megerősít minket, megerősíti a testünket is. A stresszt okozó gondolatok, érzések hatására pedig elgyengülő izomválaszt adunk.

Ezáltal a kliens – a testének tudatossága – irányítja az oldás folyamatát, a válaszok az ő egyedi válaszai lesznek. Hiszen csak ő tudhatja az igazat a saját életéről, csak ő tudhatja számára mi a jó választás. Ezért tartom még nagyszerűnek ezt a módszert, mert nem kész megoldásokat adunk a kliensnek – hogy is tehetnénk – hanem arra ösztönözzük a hozzánk fordulót, hogy megtalálja az egyedi válaszait az egyéni problémáira. Ezzel eszközöket adunk a kezébe, hogy saját maga tegyen a boldogulásáért.

Az oldások során a kliens először megfogalmazza a problémáját, hogy mi okoz nehézséget számára, élete mely területén szeretne változást elérni. Az ügyéhez tartozó érzelmi állapot azonosításához használjuk a One Brain módszer gerincét, az úgynevezett Viselkedési Barométert. Majd olyan korrekciókat keresünk – mindezt az izomtesztelés módszerével – melyekkel a lehető leggyengédebb módon eltávolíthatóak a tudatból, a tudatalattiból, a testből azok az akadályok, amik gátolnak minket abban, hogy képességeinket teljesen kihasználva, szabad választásokat hozzunk.

A testi korrekciók által – a hagyományos kínai orvoslás nomenklatúrája szerint – a csakrák, meridiánok és az ezekhez kapcsolódó szervek, izmok, keringések területén végezhetünk kiegyensúlyozást. Ezáltal nem csak lélekben, testben is jobban érezhetjük magunkat.

Itt emelném ki a Bach esszenciák áldásos hatását, amit szintén használhatunk a munkánk során ha az izomteszt azt jelzi, hogy szükség van rá. Hála Dr. Edward Bach-nak, van gyógyírünk a legkülönfélébb érzelmi állapotok feltérképezésére, megértésére, oldására is.

A közös munka része minden alkalommal, hogy “visszamegyünk” egy úgynevezett az oldáshoz legmegfelelőbb korba. Életünk egy olyan időszakára nézhetünk rá, ami kapcsolatba hozható a jelenlegi ügyünkkel. Új megértéseket szerezhetünk, oldhatjuk az akkori eseményekhez tartozó érzelmi stresszt, ezáltal megváltoztatjuk a jelenbeli hozzáállásunkat a problémánkhoz. Felismerhetjük hatalmunkat a saját életünkben, megláthatjuk választási lehetőségeinket, ezáltal kezünkbe vehetjük a jövőnket.

Múlt – Jelen – Jövő – ez is a Three in One Concepts része.

Az oldás végén általában egyszerű, megerősítő gyakorlatokat adunk a kliensnek, amiket mintegy házi feladatként otthon végezhet a cél elérése érdekében.

Az oldások száma, gyakorisága szintén egyéni. Izomtesztelés által kaphatunk erre is választ. A döntés azonban a kliens szabadsága.