Idézetek Pál Ferenc könyvéből
A következő részlet arról szól, hogy az elvárásaink hogyan tehetik tönkre kapcsolataink intimitását. Amikor már nem is az embert látjuk, akit hajdan annyira szerettünk, hanem csak egy eszközt, ami arra hivatott, hogy betöltse hiányainkat.
“Minden párkapcsolat tudatos és nem tudatos késztetések, igények, szükségletek alapján születik és formálódik. A párválasztás döntő motívumai tudattalanok!
A kutatások feltárták, hogy az egyik legerőteljesebb, általában nem tudatos vágyunk a társunkkal szemben, hogy megkapjuk tőle, általa azokat a javakat, értékeket, amiket otthon, az eredeti családunkban is megkaptunk egykor.
Jött hozzám egy pár, akik nagyon rombolóan veszekedtek egymással, és nem értették, miért csúszik ki annyira a talaj a lábuk alól, hogy a tettlegességig is képesek eljutni.
Beszélgettünk egy konkrét konfliktusról, és megkérdeztem a feleségtől, hogy mire lett volna leginkább szüksége ebben a helyzetben. Mire vágyott a szíve mélyén?
Gondolkodott, és végül azt mondta: “Arra, hogy szavak nélkül is megérts engem, hogy találd ki, mire van szükségem, hogy nagyon legyél velem, és lehessek teljes biztonságban melletted.” Nem esett nehezemre megérteni a vágyait, nagyszerűnek tartottam, hogy meg tudja fogalmazni, és képes volt a férjének is elmondani ezeket.
Csakhogy ezek a vágyak egy kisbaba vágyai az édesanyja, édesapja felé!
“Szavak nélkül találd ki”, “teljes biztonság” – ezek a kifejezések egy nagyon korai életszakasz világát tárják fel.
Mindenesetre a megjegyzésem alaposan megdöbbentette a feleséget.
A beszélgetés végén odafordult a férjéhez, és azt mondta neki: “A mai alkalommal rájöttem, hogy te nem vagy az apám!”
Egy másik nagyon erős és tudattalan szükségletünk lehet, amivel egy társkapcsolatba érkezünk, hogy te majd megadod nekem mindazt, amit otthon nem kaptam meg, a hiányaimat te fogod kitölteni, mert te vagy az, aki azt mondod nekem, hogy szeretlek.
Akkor ez az ember te kell, hogy legyél!
A szerelemben, szintén tudattalanul képessé válunk arra, hogy ráhangolódjunk egymás szükségleteire. Ezért a kezdeti időszak általában megerősít abban, hogy a hiányaim általad betölthetők. Csakhogy, amint a kapcsolat halad előre, társunk hiányainak betöltésére egyre kevesebb energiát és késztetést érzünk. A csalódás elkerülhetetlen, és gyakran elvárásokban, követelésekben jut napvilágra.
Milyen óriási felismerés az, amikor valaki megérti, hogy a gyerekkori hiányok nem tölthetők be, mert olyanok, mint a feneketlen kút, amibe napestig tölthetjük a vizet sohasem telik meg.
Egy harmadik, mély, de általában tudattalan igényünk, hogy a gyermekkori és később szerzett sebeink gyógyuljanak meg a társunk révén. Gyógyíts meg engem a szereteteddel!
Melyikünk ne akarna ép és egészséges lenni, hogy ezáltal teljesnek élhesse meg magát?
Csakhogy nem minden seb gyógyul be! Ahogy nő az élettapasztalatunk, megértjük, hogy vannak gyógyuló sebeink, amelyek azonban lehet, hogy sohasem gyógyulnak meg teljesen, de megtanulhatunk együtt élni velük, sőt érzékennyé és együtt érzővé válni általuk!
Folytatása következik …
“Megfáztam” »
« A függőségtől az intimitásig III.