Idézetek Pál Ferenc könyvéből
Ez a részlet arról a gyakori játszmáról szól, mikor az áldozat illetve az agresszor szerep előnyeit “élvezzük” kapcsolatainkban:
“Az áldozatszerep arra utal, hogy nincs intimitás.
Csak ebben van ám egy csavar: ahol áldozat van, ott van agresszor is!
Persze, könnyen gondoljuk azt, hogy én vagyok az áldozat, te vagy az agresszor, te vagy a rossz, én meg a jó, aki feláldozza magát.
Ennek a dinamikája azonban nem így néz ki, s ez benne a szomorú.
Ki az, aki képes felvállalni az áldozatszerepet?
Nyilván az, aki képes önmaga helyett valaki mással jobban azonosulni.
Ha én mindig igazán otthon lennék önmagamban, akkor bolond lennék begyalázódni alád, mert képes lennék önmagamat szeretni!
Áldozatszerepben csak azon az áron lehetünk, hogy nem önmagunkkal azonosulunk, hanem az agresszorral!
Ebben a szerepben az áldozat az agresszorral azonosul, miközben önmagát elveszti és elvesztegeti.
Csak ezt nem jó érzés belátni, mert az áldozatszereppel való azonosulásunkban tulajdonképpen az összes előnyt megkapjuk, ami az agresszorból ered: a hatalmat, a birtoklást, a tekintélyt, az erőt. Persze, az áldozatszerep nagyon sajátos módszer ezeknek a megszerzésére, mégis elég sokan vállalkoznak rá.
Ahogyan Verena Kast írja ’Búcsú az áldozatszereptől’ című könyvében, az azonosulásnak van egy zseniális fordulata, mégpedig: ha azonosulok veled, mint agresszorral, akkor már nem kell attól félnem, hogy függőségben vagyok tőled, mert akkor már hozzád tartozom.
Utálom, hogy függőségben vagyok tőled – ezért inkább azonosulok veled, hiszen ha egyek vagyunk, akkor nem kell látnom, hogy függőségben vagyok tőled.”
Az áldozatszerepnek számtalan előnye van.
Kifogások sorozatát lehet gyártani arra hivatkozva, hogy én a körülmények – a társam, a főnököm, a gyerekem, a szomszédom, a kormány stb., stb. – áldozata vagyok.
Mi a lényege ennek a szerepnek? Nem én vagyok a felelős, nem tehetek róla, nem tehetek ellene, tehetetlen vagyok.
Gyakran könnyebbnek érezzük, ha áldozatként nem kell tennünk semmit, mások alá “begyalázódhatunk” és sajnálhatjuk, sajnáltathatjuk magunkat.
Persze hosszútávon ez lélekölő hozzáállás. Ebben a játszmában nem alakulhat ki intim kapcsolat önmagunkkal, és így mással sem…
Folytatása következik…
A függőségtől az intimitásig IV. »
« A függőségtől az intimitásig II.