Idézetek Pál Ferenc könyvéből
Végül a tanulságok, és hogy mit tehettünk, ha felismertük kapcsolatfüggőségünket:
“Az az ember tud meghitt kapcsolatban élni, aki képes nagyon közel és nagyon távol is lenni, és képes elviselni, hogy a másik néha nagyon közel, néha nagyon távol van.
Közel engedni, távol hagyni – ha valaki ezt készségszinten tudja művelni, akkor képes az intimitásra. Ha valaki csak közel tud lenni, az függőségben van.
Ha valaki csak arra képes, hogy távol legyen, az menekül az intimitás elől.”
“Amíg nem vagyunk elég szabadok, alig van esélyünk arra, hogy tartós, bensőséges kapcsolatba kerüljünk egy másik emberrel.”
“Úgy tűnik, az intimitás érdekében személyiségfejlődésre vagyunk ítélve – ezért érdemes inkább önként, szabadon nekilátni, mintsem önsorsrontó, boldogtalan, kiábrándult életet élni.”
“Az intimitás felé vezető úton, szükségszerűen találkozunk önmagunk árnyékával.
Nem tudunk mélyebb intimitáskészségre jutni, ha nem merünk szembenézni a saját gyöngeségeinkkel, félelmeinkkel. Nagy bátorság szükségeltetik ehhez.”
“Nem kell-e hallatlan bátorság ahhoz is, hogy beletrüsszentsünk a nagy csöndbe, és ezzel merjük vállalni a rosszalló pillantásokat? Kilépni a névtelenségből, a biztonságos anonimitásból, és elviselni a ránk hulló rivaldafényt – ugye nem könnyű?
Ezért a legkataszrofálisabb kötődési mintából való kilépés is az önmagam elvesztésétől való rettegést, körülbelül a halálfélelemhez hasonló érzést válthat ki.”
“Tulajdonképpen arra lenne szükségünk, hogy kialakuljon egy olyan belső mintánk, aminek alapján úgy látjuk, hogy végül is, én is jó vagyok, te is jó vagy, a világ is jó, meg az Isten is jó, és érdemes kapcsolatban lenni.”
“Mindezt azért mondtam el, hogy minél több rálátásunk lehessen elsősorban önmagunkra, és támpontjaink az önismeretünkhöz. Azt is megérthessük, hogyan torzul el bennünk a valóság, kezdve a tapasztalástól, érzékeléstől, folytatva az érzelmeinkkel, gondolatainkkal, egészen a cselekvésünkig. Talán az is kézzelfoghatóvá vált, hogy milyen mély előtörténete van bennünk az intimitás világának. Emellett azonban érdemes abban is megerősödnünk, hogy a fejlődés lehetősége egész életünkben adva van, hogy a jelenlegi adottságaink és meghatározottságaink, nem megmásíthatatlanságot, hanem realitást fejeznek ki, ami az intimitásban való növekedésünk kiindulópontja lehet, nem pedig végállomása.”
“Fejlődni és növekedni egész életünk során van lehetőségünk, és mint tudjuk, ahogy az ember eljut a célig, az éppen maga az élet.”
Egy mondat idekívánkozik belőlem, a kineziológusok ismerni fogják:
“Fogadjuk el a fájdalmat, mint adott terhet és haladjunk tovább az életben.”
Ahhoz hogy megszabaduljunk a társfüggőségünktől, rendkívül fontos az ÖNISMERET.
Hogy megismerjük az indítékaink, érzéseink, gondolataink, cselekedeteink gyökerét.
Elfogadjuk, nem csak, mint adott terhet, hanem mint lehetőséget, egy kiindulópontot a fejlődéshez. Mert mindig van esély a változásra, sosem késő.
Mindig van választásunk!
Ismét egy idézet, aminek nem tudom a pontos forrását, de az biztos, hogy én Popper Péter tollából olvastam:
“A biztonságot keresed?
Legyél te a biztonság!
Önmagad biztonsága!
A békét keresed?
Legyél te a béke!
Önmagad békéje.
A fényt keresed?
Legyél te a fény!
Önmagad fénye.”
Boldog, lehetőségekkel, tapasztalatokkal teli, beteljesítő újévet kívánok mindenkinek!
Idén is szeretettel várom itt a blogon, és személyesen is az önismeretre, oldódásra vágyókat.
Pál Feri atya könyvének utolsó idézetével zárom ezt a bejegyzés-sorozatot:
“Ami előttünk és mögöttünk áll, semmiség ahhoz képest, ami bennünk rejlik. Ha feltárjuk belső világunkat, csodálatos dolgok történhetnek.”
Henry David Thoreau
….
Bennünk élő istennők »
« A függőségtől az intimitásig IX.