Idézetek Pál Ferenc könyvéből
Pál Ferenc atya hosszasan taglalja azt is, hogy mire van szükségünk ahhoz, hogy meghitt kapcsolatban élhessünk.
Ezekből szemezgetek most:
“Az én-te állandóságára.
Vagyis, ha te nem erősítesz meg engem, én akkor is tudom, hogy nincs semmi baj, értékes vagyok, jó hogy megszülettem, jó hogy élek, és érdemes bíznom benned.
Ha nincs ott a “te”, akkor is szilárd az “én”.
Mint ahogy távollétedben a “te” is szilárd.
Ha elutaztál egy hétre, akkor a napok múltával a féltékenységem nem növekszik.
Ha azt mondod, hogy kilencre jössz, akkor tízpercenként nem kezdek megőrülni.
Ha azt mondtad tizenhárom évvel ezelőtt, hogy holtomiglan, holtodiglan téged el nem hagylak, akkor ez számomra a bennem élő “te” állandóságának a része.
Még amikor azzal a szemtelenül csinos titkárnőddel vagy együtt nyolc órán keresztül, akkor is békésen tudom élni az életem, mert számomra ott van a te állandósága, megbízhatósága.”
“Önmagam állandóságához hozzátartozik önmagam reális érzékelése, illetve annak a biztonsága is, hogy a belső erőforrásaim elérhetőek.”
“A társamra ráruházott pszichés funkciókat képes vagyok visszavonni, és saját magamnak megadni azt, amire szükségem van.”
“Képes vagyok benned egyszerre látni a jót és a rosszat […] tudom: néha jó vagy hozzám, néha rossz, de e mögött van valaki, aki több a pillanatnyi viselkedésénél, akinek a puszta léte érték számomra, attól függetlenül, hogy egy helyzetben éppen mit tesz.”
“A meghitt kapcsolathoz tehát szükségünk volna egy bennünk élő, szabad és többé-kevésbé egészséges gyerekre, aki képes bízni, játszani, felfedezni a világot, kreatívnak, önfeledtnek lenni.
Egy bennünk élő felnőttre, aki tud mérlegelni, önmagára és a környezetére reflektálni, és dönteni.
Végül pedig egy bennünk élő szülőre, akinek van teherbíró képessége és érzékenysége mások szükségletei iránt, valamint önátadó cselekvőképessége.”
Folytatása következik …
A függőségtől az intimitásig VIII. »
« A függőségtől az intimitásig VI.