Idézetek Pál Ferenc könyvéből
Egyszer csak Pál Feri atya így szól hozzánk:
“Most arra kérlek benneteket, hogy kövessük végig együtt egy meghitt kapcsolat fejlődését!
Első szakasz: Elemi szükséglet a másik jelenlétének tapasztalata, nagy vágy a testi kapcsolatra, erős, ösztönös szükséglet a kötődés kialakítására és megszilárdítására.
Második szakasz: Egységélmény a másikkal. Az “én” és a “nem én” határok elmosódnak. Teljes érzelmi átadásra való törekvés. Átéljük a kielégülést. Vágyakozunk az után, aki a kielégüléshez juttatott, és közben szinte mindenhatónak érezzük magunkat. Azt akarjuk, hogy a másik szavak nélkül is ismerje fel a szükségleteinket, és alkalmazkodjon ezekhez később is úgy, mint most. Illuzórikus világ épül fel bennünk, azt hisszük és reméljük, hogy ez örökké fog tartani.
Harmadik szakasz: Kezdjük elveszíteni az illúziónkat, a realitás kezd megjelenni. Egyre többet kell késleltetnünk a vágyaink beteljesülését. Megjelennek a határok, amelyeket eddig nem érzékeltünk. Fontos tárgyaink lesznek, amelyek a másikra, a kapcsolatra emlékeztetnek. Néha gyengéd érzelmeket, máskor viszont haragot érzünk a fontos másik iránt. Átéljük annak a fájdalmát, hogy nem tudunk teljesen egyek lenni. Hosszasan tudjuk nézni a másikat, rácsodálkozunk az arcára, meg az alakjára. Idegenekben is vágyakozva a másikat látjuk, és amikor kiderül, hogy nem ő az, csalódottak leszünk. A másik hiányát nehezen viseljük. Szeretünk szemezni.
Negyedik szakasz: Természetes, hogy a külvilág is érdekel, de nem szeretünk hosszasan a másik nélkül lenni. Olyan szavakat alkotunk, amelyeket csak mi értünk. Jó tapasztalatunk, élményünk alapján túlértékeljük magunkat. Néha már terhesnek érezzük a másik közelségét. Az önállóságunkat néha fenyegetve érezzük, viszont élvezzük a gyakori találkozást.
Ötödik szakasz: Autonómiánkat, önállóságunkat kezdjük labilisnak megélni. Egyszerre akarjuk is a kapcsolatot, meg nem is. Fölismerjük, hogy a másik nem azért van, hogy mindig megtegye, amit kérünk. Továbbra is igényt tartunk a másik figyelmére, de nem akarunk függeni tőle. Fontos, hogy a másik elérhető legyen, és meg tudjuk vele beszélni a dolgainkat. A kapcsolat maga válik fontossá, az érzelmi nyereségek miatt is. Már merünk veszekedni és nemet mondani. Kezdünk dolgokat megtanulni a másiktól. Átéljük, mit jelent férfinak és nőnek lenni. Egyre reálisabbak leszünk, meg tud rendülni a hitünk önmagunkban és a kapcsolatban. Sok elvárást támasztunk a másikkal szemben, ami konfliktust okoz. Arra vágyunk, hogy az ütközések ellenére, és annak dacára, hogy kiderült, hogy nem vagyunk tökéletesek, továbbra is szeressenek.
Hatodik szakasz: Megértjük és elfogadjuk, hogy a másik szabad és önálló ember. Elfogadjuk, hogy bár néha jó, néha rossz, de egy és ugyanaz az ember. Megszilárdul a bizalmunk és az önbizalmunk. Már nem szorulunk rá a másik állandó megerősítésére.
Most már bevallhatom nektek, hogy nem a szerelem leírását olvastátok, ha erre gondoltatok volna, hanem a születéstől körülbelül hároméves korig tartó személyiségfejlődést írtam le a szakirodalom alapján. Nem tettem hozzá, nem vettem el belőle semmit, csak a speciális, életkorra utaló kifejezéseket egyszerűsítettem le.
Ezt azért akartam így megosztani veletek, hogy legyen egy benyomásotok arról is, hogy a szerelemben újra végigéljük a személyiségfejlődés első éveit.
Ezért is van az, hogy éppen akkor derül fény a sérüléseinkre, amikor például a szerelemtől ihletetten az intimitás felé haladunk, vagy abban vagyunk benne…”
Folytatása következik …
A függőségtől az intimitásig IX. »
« A függőségtől az intimitásig VII.